Diploma 2014/II.

Diploma 2014/II.
http://kefotodiploma2014.com/


Básthy Ágnes http://agnesbasthy.wix.com
Válság
konzulens: Kemenesi Zsuzsanna


„Goethe azt mondotta, >>az embernek saját sorsát kell megélni…<< 
De ma?… Nincs többé >>saját sors<< csak statisztikai esélyek vannak. 
Nem lehet saját sorsnak érezni, amikor felrobban egy atombomba, vagy egy 
diktatúra kimond egy társadalom felett egy maradi, ostoba ítéletet.”
Márai Sándor

Projektemben a gazdasági válságnak a magyar társadalomra gyakorolt hatásait vizsgáltam. Leginkább az érdekelt, hogy a nagyobb tömegeket érintő újkeletű társadalmi problémák hogyan férkőznek be a magánszférába, hogyan hatnak a mindennapi életre, és hogyan kezdik el meghatározni azt. Az egyén problémája csupán porszemnek tűnik a gépezetben, de a nagy tömegek kiszolgáltatottságát, létbizonytalanságát, benne foglalva az egyén gyengeségét, a társadalomtól és gazdasági folyamataitól való totális függőségét megjeleníteni azonban az egyéni emberi sorsok, és a velük kapcsolatban felmerülő empátia útján láttam mégis célszerűnek. Az efféle „személyes” problémák sorsszerűek napjainkban, és tömeges méreteket öltöttek, azonban a társadalom többi része által adott válasz az áldozathibáztatás és a szolidaritás hiánya, amelyet a különféle médiumok tovább torzíthatnak. Ezen negatív tendenciák fényében célom az volt a néző bevonásának és együttérzésének felkeltése úgy, hogy egy személyes, egészen közeli perspektívából mutassam be a problémákat, amelyhez egyfajta meghallgatás szituációt próbáltam reprodukálni, ahol az egyén nem közvetett módon, hanem közvetlenül képviselheti önmagát, és beszélhet saját helyzetéről, nehézségeiről, önértelmezéséről, amihez nekem a megfelelő kontextust kellett megteremteni. A képek hosszabb audio interjúkkal kerülnek installálásra, amelyeket alanyaimmal való beszélgetés során rögzítettem.






Bényi Andrea
TAT
konzulens: Baki Péter

„A valóság kifejezésére a buddhizmus a sunya (űr) szót használja
vagy egy még kifejezőbbet, a tathátá-t (valóságosnak, ilyennek lenni);
a tat szanszkritül azt jelenti: az, a kisgyermeknek azt a mozdulatát idézi,
amikor a gyerek ujjal rámutat valamire, és úgy mondja: az.”
Roland Barthes

Diplomamunkám a fikció és a valóság kapcsolatával foglalkozik. Kiindulópontként a gyermekek képzeletbeli világát választottam. Átmeneti tereket, kreált teremtményeket és szituációkat valamint ezek kiváltó okát, pszichológiai hátterét, a gyermek és a család kapcsolatát vizsgálom. Képeim olyan imaginárius világba kalauzolják a nézőt, melyek allegorikus felvetésekként szimbólumokkal képviselik a gyermekkor gondjait, kérdéseit, misztikus szituációit. Ezek a szimbólumok nemcsak számomra fontosak, hanem évezredek óta mélylélektani, vallási vagy kulturális jelentőséggel bírnak.











Geometricity
konzulens: Károly Sándor Áron

A minket körülvevő “káosz”csodával határos módon egy összetett galaxissá változik. Kiigazodni nem lényeges, a szemünk és az elménk mindent elhisz, átformál.
Mindenkinek van egy rejtett belső világa, amit talán az álmaiban viszontlát, amit ismer, mint a tenyerét. Nekem is van. Én állok a közepén. Én szólok bele, mi hova kerüljön, és ha a tér torzul is, én irányítom, merre tegye. Így alakul az én galaxisom, az én városom. 
Épített kalidoszkópokon keresztül, a kezembe veszem az irányítást és az engem körülvevő való világból is álomvilágot építek. Ez a technika olyan képi és térbeli kérdésekkel foglalkozik, amelyek megmutatják mennyire sajátságosan törik meg a teret a tükrök. Mennyire deformálódnak az épületek csupán tükröződő felületeken. Egymásra vetülésekből milyen új rendszerek alakulnak ki, illetve “építhetőek”. Azt, hogy minden kép megismételhetetlen, minden kép egyedi. Válaszokat ad arra, hogy valóban egy összetett és precízen működő rendszerben élünk, minden kapcsolódik mindenhez, semmi sem véletlen.
Másnak is rögtön feltűnik a rotáció, a folytonos irányított és precíz mozgás ami körbevesz?
Létrehozok-e valami újat azzal, hogy csupán pár, számomra meghatározó helyszínt, önmagával összemosok? Teremthetek-e ezzel olyat, amit eddig még nem észleltünk, futurisztikus momentumokat egy nagyon is ismert világból? Tényleg minden ismétlődik? Vagy csak az én galaxisom forog ugyanúgy?












Hegedüs Eszter
Szimbolikus illúziók
konzulens: Pecsics Mária

OXIMORONOK MEGJELENÍTÉSE A FOTOGRÁFIA ESZKÖZEINEK SEGÍTSÉGÉVEL
Diplomamunkám témája oximoronok megjelenítése a fotográfia eszközeinek segítségével. A sorozat digitális manipulációk eredménye, tehát a képeken ábrázolt szituációk ebben a formában, a valóságban soha nem léteztek. Az alkotóelemeket montázstechnika segítségével eredeti környezetüktől megfosztva egy általam választott másik környezetbe helyeztem, ezzel teremtve meg a valóság illúzióját. A sosem látott képi ötletek alapjául szolgáló oximoronok szintén a képzeletem szüleményei és ezek vizualizálása teljesen szubjektív módon történt. A hagyományos fényképezési művelettel ellentétben, ez az alkotási módszer lehetőséget adott arra, hogy a valóságban az egymástól távol eső objektumokat egy képbe sűrítsem. Ennek köszönhetően a tárgyképeim egymást kiegészítve jelentéssel gazdagodtak és igen messze kerültek attól, amit a hétköznapokban valóságként értelmezünk.









Műtárgy
konzulens: Rátki János, Pecsics Mária

“Minden olyan építmény, ami nem minősül épületnek és épület funkciót jellemzően nem tartalmaz. (pl.: út, híd, torony, távközlés, műsorszórás műszaki létesítményei, gáz, folyadék, ömlesztett anyag tárolására szolgáló és nyomvonalas műszaki alkotások)”
A víz témájának fontossága a világ és az ország jelen korszakában szinte megkérdőjelezhetetlen. Aktuális és népszerű témakörét előállításának szemszögéből próbálom megközelíteni. Diplomamunkámban a Magyarországi vízgazdálkodáshoz kapcsolódó legérdekesebb és legfontosabb víziközműveket és műtárgyakat mutatom be, szigorúan leíró, dokumentáló jelleggel, ezek minőségét, korszerűségét nem bírálva. Igyekszem olyan ipari környezeteket találni, amikről mindenki tud, de csak nagyon kevesen láthatják. Olyanokat, amelyek rejtve maradnak az emberek szeme elől.








TO TOP
Regős Benedek http://zpravo.szifon.hu/
Monumentum
konzulens: Pecsics Mária

„It is not, I conceive, possible to be truly understood or described, but only by Similitude.” Robert Hooke

Munkámban a fotográfia gyakorlatát és sorsát vizsgálom az emlékezés céljából létrehozott objektumok tükrében. Az emlékművek, hasonlóan a fényképekhez rendkívül összetett szimbólumkomplexumok, amelyek célja a megörökítés, a közvetítés és a reprezentáció.Sorozatomban egyrészt azt figyelem, hogy ezek az objektumok milyen módon jelennek meg saját környezetemben, másrészt olyan példákat keresek, amelyek a tökéletes diszfunkcionalizmus jegyében nem működnek, képtelenek betölteni eredeti funkciójukat. Bár mi hozzuk létre őket, hogy emlékeztessenek, azonban mi vagyunk azok is, akik ellentmondva saját, eredeti szándékunknak, megfeledkezünk róluk.









Arkhai
konzulens: Kemenesi Zsuzsanna

Sokan túl vagyunk rajta. Van rálátásunk erre az időszakra. Lehetünk fiatalok vagy idősek, de aki már egy kicsit is felnőtt, él benne a vágyódás. A vágyódás a múlt iránt. Ezzel a tekintettel nézünk erre a korosztályra, szinte sóvárogva testi- lelki tisztaságuk, ártatlanságuk után. Gyakran jellemzik a serdülőkort úgy, mint a gyermekkor és az érettség között elterülő senki földje. Talán azért, mert ekkor változik meg a külvilághoz és a valósághoz fűződő viszonyunk. Kettős érzet van az emberben; egyszerre szeretne kisgyerek maradni és nagy lenni. Nehéz közel kerülni ilyenkor, csupa titok, csupa rejtőzködés, amely szorosan összefügg az én építésével. A titok pedig falat emel, de szükség van rá, mert az megerősíti abban, hogy van független léte. Ilyenek például a nalpóírás, a lakatra zárt emlékkönyvek, csapattitkok. Léteznek titokfüzetek, amit ha egy “kívülálló” elolvas, felteszi a kérdést: ebben mi a titok tulajdonképpen?! Eme titkokkal gyakorolja és próbálgatja saját énjének erejét. Boncolgatja a világ nagy kérdéseit. Valóban igaz, hogy én élek? A világ, a Föld, a bolygók és az egész naprendszer,létezik-e? És egyáltalán; miért lett a széknek pont szék a neve, az asztalnak asztal? Diplomamunkámban ezzel az átmeneti állapottal foglalkozom, testvérem és legkedvesebb barátja viszonyán keresztül. Ketten gyakran csak a természetnek élnek és eltávolódnak a körülöttük élőktől ,hogy titkos, ügyesbajos dolgaikkal foglalkozzanak. Képeimen, ezeket a pillanatokat igyekeztem keresni és megjeleníteni, párhuzamba állítva így e kort a folyamatosan változó, fejlődő természettel. Törékeny, tiszta, védtelen, őszinte valójukban léteznek ilyenkor. A világot nem úgy fogják fel, mint ami biztosan behatárolható, hanem mint ami minden kétség nélkül, behatárolhatatlan. Hamvas Béla szavait idézve: “Az életet nem a természetesség jellemzi, hanem a varázs.” Két gyermek-felnőtt, felnőtt-gyermek bensőséges kapcsolatának albuma ez, egy “főtitokfüzet”, amely saját kis világuk mindennapi és nem mindennapi történéseit meséli el képekben és amelynek egy kicsit én is részese lehettem. V-nek és M.-nek ajánlom e titokfüzetet.













Szántói Lilla 
http://lillaszantoi.com/
Más
konzulens: Pecsics Mária


„A nőiség az, ami más.”

Emmanuel Lévinas

„Mély meggyőződésem, hogy a nőnek közvetlenebb a

 kapcsolata az univerzummal, kozmikusabb lény, mint a férfi.

Ezért is létszükséglet számomra közös térben élni egy nővel.” 

Forgách András

A nőiség megélése számomra is sokszor megragadhatatlan. Nem köthető térhez és időhöz, de mégis egy mindenkori menedék, ahová visszavonulok. A legbensőbb mag, egy négy fal közé zárt világ, tele csenddel, melyet kevesekkel osztunk meg. Egy hely, amiről nem beszélünk, mert alig ismerjük, csak elfogadjuk létezését. Sorozatomban a fotográfiához szorosan kapcsolódó tekintet és emlékezés fogalmát keresem, a nőiség vizsgálatán keresztül. Nézni és nézve lenni: a tekintet egy két oldalú viszony, mely a jelenben zajlik. Ha azonban ebbe a viszonyba beleszól az idő, mely megőrzi vagy megmásítja a történeteket, akkor már az emlékképek szubjektivitása kerül előtérbe. E három fogalmat szeretném összekapcsolni munkámban úgy, hogy a pillanatokat a fotográfia nyelvének különböző technikáival szedem rendszerbe, a férfi pedig láthatatlan szerepet kap, csak a tekintetére van szükségem. Arra a tekintetre, amely által meghatározom magam, mint nő. Vagyis leginkább mint különös lény, akire egy intim világ zárul.


















Varga Klaudia
Ovum
konzulens: Gyenes Zsolt

Diplomamunkám címe egy latin eredetű szó, Ovum, amely tojást, petesejtet jelent.
A tojás metaforáján keresztül vizsgálom az emberi élet létrejöttének szakaszait, képeimmel egy saját mitológiát szeretnék létrehozni, melynek formavilága a természettudományokból inspirálódott. A tojást, ezt a tényleges petesejtet tekintettem kiindulópontnak és ettől a valóságos anyagtól indulva a fotósorozatomat egy olyan kreált világba vezettem, melynek végpontja a mesterségesen létrehozott illúziók területe. Emellett kísérletnek tekintem azt, hogyan lehet olyan több rétegű képet alkotni, mely ábrázolni tudja a test belsejében tett képzeletbeli látogatást. Egy sorozaton belül szerettem volna megjeleníteni a lét körforgását, oly módon, hogy egy metamorfózis-folyamatnak fogom fel. A kinti világból indul a női test belseje felé. Mindezt úgy alkottam meg, hogy a néző szabad asszociációinak is teret biztosítsak. Ezért a képek kompozíciójának kialakításakor törekedtem arra, hogy tudatosan alkalmazzam azt a fajta szabálytalanságot és esetlegességet, ami erre alkalmat adhat, és ami egyben jellemzője is az általam megfigyelt biológiai jelenségeknek.





Zellei Boglárka Éva http://www.behance.net/zelleiboglarkaeva
Merülés
konzulens: Károly Sándor Áron

“Arra ébredtem, hogy üres a markom. Irgalmatlanul üres, és a huzat csupa sós lé. Gyakorlatilag annyi történt, hogy amíg álmodtam, az ujjaim közt szétolvadt egy kristály. Amelyik, ha nem is tökéletesen, de mégiscsak megtörte a fényt.” – Bartis Attila
Számomra a világ és benne önmagam értelmezésében mindig is jelentős szerepet kapott a keresztény értékrend amelyben felnőttem. A képek által igyekszem megérteni és megmutatni hitem átalakulását, hogy miként közeledik ahhoz a ponthoz, ahol szétválasztható a gyermekkori ismeretektől és megszokott formáktól, így egyedivé, személyessé válik. Arra keresem a választ, hogy milyen arcot ölthet bennem ebben az átmeneti időszakban az Istennel való kapcsolat, és miként értékeli át életem egyes területeit. Olyan kollektívan beivódott gesztusok és jelképeket használok, melyek segítségével kifejezésre juttathatom személyes élményeimet, és egyúttal megtalálhatom a kapcsolódási pontokat egy olyan kulturális környezettel, melyben szokatlan az effajta hitvallás ábrázolása.
A sokszor sebezhetőséget, bizonytalanságot felmutató szimbólumok ellensúlyaként viszont fontos volt, hogy mindegyik mellett legyen valami, ami értelmezésüket kibővíti, sőt képes más irányba fordítani. Ebben a szerepben a fény jelent meg, mint összekötő elem, különböző formáival igyekeztem a képekkel kapcsolatos asszociációkat a transzcendencia felé terelni.