Pomsár Miklós
Nyomok
Dokumentarizmus III.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Barta Edit

Szocializácionk során rengeteg nyomot hagynak rajtunk szűkebb, tágabb társadalmi körök. Nehéz eldönteni hol húzódik meg a határ: mi az, ami eredendően a személyisegünk része, mi az, ami azonosítható külső hatásra lett azzá és mi az, ami személyisegünk részeként tűnik fel, de valójában csak egy nyom, amit környezetunk hagyott rajtunk.
Munkámban ezt a kérdéskört járom körül, saját nézőpontomból. Magamon keresem ezeknek a hatásoknak a nyomait, analitikus megközelítéssel igyekszem viszonyulni a témához, mintegy visszamenőleges naplót készítve a társadalomban eddig megtett utamról. A nyomok felismeréséhez kontrollcsoportkent használom a társadalmunk meg kevésbé szocializált tagjait – a gyerekeket – illetve más, eltéro kultúrákban élő embereket, de legfőképpen saját magam emlékeiben kutakodom és probálom tetten érni a nyomhagyás pillanatát, megállapítani, hogy mikor és miért alakult ki bennem egy-egy tulajdonság.
A képeken ezeket a hatásokat különbözo tárgyak szimbólumrendszere jeleníti meg, tükrözve ezzel egyfajta objektivitást, elválasztva a téma személyes és személytelen vonatkozásait.








Pomsár Miklós
XX.-XXI.
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron


A XX. századi kulturális és demográfiai változások, súlypont áthelyeződések ütemének felgyorsulása azt eredményezte, hogy egy rendkívül nagy szakadék keletkezett a XX. és a XXI. század között, miközben az egyes – merőben eltérő – korszakok generációi egymás mellett élnek. Mivel én a rendszerváltás évében születtem mondhatjuk, hogy tulajdonképpen nem éltem a XX. században – ha a ’90-es éveket az új század kiterjesztéseként fogjuk föl, ami társadalom és kultúrtörténeti szempontból is indokolt. Így olyan szemmel vizsgálom ezt a viszonyt, hogy bár nem éltem az előző világban a nyomai és hatásai folyamatosan körülvesznek és rányomják a bélyegüket az életemre. Minden korban úgy élik meg az emberek a jelent, mint valami fordulópontot a dolgok alakulásában, ugyanakkor a történelem folyamatos és szerves formálódása, távlatokból nézve tagadhatatlan. Szakadék a generációk között húzódhat, mert az individuum fejlődése nem mutat teljes párhuzamot a kor változásaival. Munkámban ezt a kérdéskört járom körül. A Puskás Ferenc Stadion mellett található szocreál stílusú szoborpark – melyet 1953 és '58 között építettek – szoborcsoportjai jelennek meg képeimen. Az idealizált, heroizáló megformálása a szobroknak, utal a XX. századra, míg a fotókon, a szoborcsoportokba beemelt új elemek, úgy változtatják meg a jelenetet, hogy az a két század viszonyára reflektáljanak, ellenpontként, vagy épp következményként. A téma
kiragadása a környezetből jelzi általános érvényességét, miközben a nyilvánvalóan szubjektív nézőpont tényét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.










Puszt Zsófia
Ideál
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron


A külvilág felé mutatott tökéletesség egy társadalmi elvárás, amivel a kultúra által szabott ideált próbáljuk követni. Tökéletesnek kívánjuk mutatni magunkat, mert ezt várják el tőlünk, de a tökéletesség egy illúzió. A megalkotott ideált pedig őszinteséggel tudjuk leküzdeni. Bőrünk az egyik legérzékenyebb érzékszerveink közé tartozik, minden megjelenik rajta. Mindenkinek vannak hibái, a legtökéletesebb embereknek is vannak kisebb vagy nagyobb problémák a testével, melyeket eltüntetni nem tud, viszont gondosan eltakar a külvilág elől. Bármennyire takargatjuk bajainkat ruhával, alapozóval, tapaszokkal el kell fogadnunk, mert így vagyunk önmagunk. Letagadhatjuk, de azzal csak saját magunk előtt hunyunk szemet. Mindennapi testi elváltozásaink, hegeink bele épülnek napjainkba. 

Képeimen keresztül azokat a pillanatokat ragadom meg, amikor szembesülünk, ezekkel a hibákkal és hibáink elfogadására késztetnek minket. Festői stílusban alkotok képeket testünkről mindennapi szituációkban, hogy az esztétika eszközével hibáink a szépség és az ideálok felé forduljon, gyönyörködtesse szemünket, ne bántsa. A fotográfia eszközével megszépítem, nem eltakarom vagy kijavítom. 









Sztrehalet Oxána
Férfiak
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron


A szépség szubjektív. Bár voltak próbálkozások a szépség matematikai megfogalmazására, arányosságok megállapításával, mégis elmondható hogy mindenkinek más tetszik. Ebben a sorozatomban olyan férfiakat fotóztam, akik nekem tetszenek, úgy ahogy én szépnek látom őket. Nagyon sokszor kerültem olyan helyzetbe ahol megkérdőjeleződött az identitásom, hiszen ugyan úgy szépnek látom a nőket, mint a férfiakat. Az a szépség, amit nőkben látok, férfiakban is felfedezhető, sőt sok férfi tudatában van nőies vonásainak. A képeken az én múzsáim jelennek meg, a vallásom bálványai. Az a számomra abszolút szépség, ami női finomság és a férfias formák egyesüléséből jön létre. 








Nagy Blanka
Szégyen
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron


Az intimitás, és azon belül a saját szexualitásunk kifejezetten tabu témának számít. Ezekről a dolgokról, tényekről és problémákról nehezen beszélünk. Ebből adódóan, hogy nem beszélünk róla, tévképzeteink és kétségeink támadnak, mert nincs visszacsatolás. Így kiszolgáltatottak leszünk a helyzettel, de legfőképpen saját magunkkal szemben. Bennem is vannak nyomai a szigorú társadalmi elképzeléseknek, amik a szexualitásról szólnak. Mivel szeretek szabályok szerint élni, szükségem van kapaszkodóra, vezérvonalra. De vannak helyzetek, amikor túlságosan is ragaszkodom ezekhez a szabályokhoz, szemellenzősen követem, amit kimond, és ilyen a szexualitásra vonatkozó társadalmi norma, megítélés is. Ehhez jönnek még hozzá az én saját elképzeléseim erről, ami a kétségek közti őrlődést erősítették tovább. Sokáig bűnösnek és sérültnek éreztem magam, mert nem a szabályok szerint cselekedtem. A képek maradványai egy múló kiszolgáltatottság és szégyenérzetnek, amik ezeknek a tabuknak a ledöntésével meg is oldódnak. 








Vörös Roland
Roads to Somewhere
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron

Természetes emberi tulajdonság a kíváncsiság és az érteni vágyás, ugyanakkor hasonlóan nagy szerepet tölt be életünkben az, hogy miben vagyunk képesek hinni. Érteni szeretnénk hova tartozásunkat és helyünket a világban azonban, ha valami bizonytalanságot érzünk kérdéseinkre tisztán érthető, világos válaszokat próbálunk találni. Életünk során feszegetjük határainkat, sokszor akár önmagunkból kilépve is próbáljuk felfogni az általunk vélt valóságot.
Utazásaim során többször felfigyeltem, olyan út kezdeményekre, amelyek épp csak jelzik egy lehetséges út kiépítését. Ha valami befejezetlen az akaratlanul is arra késztethet, hogy képzeletünkkel kiegészítsük, értelemmel és funkcióval lássuk el. Számomra ezek az utak, ahogyan valaminek a végét jelzik, ugyanannyira valami más kezdetét. Olyan hirtelen érnek véget, mintha láthatatlan kapuk lennének, utak máshová - utak valahova. A fotográfia eszközével próbálok kérdéseket feltenni és egyfajta utazásra hívni magam amellyel, ha csak egy rövid időre is, de eltávolodhatok berögzült, általánossá vált és egyértelműnek vélt gondolataimtól. Egy olyan oldalt vélek megismerni, amely minden eddigi tapasztalásomtól mentes. Az út és annak szimbolikája éppen azt az időt és teret képes megnyitni, amely lehetővé teszi a kaland élményét, illetve egy utazást – az én belső utazásomat.








May Adél
Fearity
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron









Kis Péter
Hiatus
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens:  Károly Sándor Áron


Az embernek szüksége van társra, aki párja és támogatója. Ezzel szemben  a vágy felülírható vagy másodlagos, ha az adott személy boldog és teljesnek érzi életét pár nélkül is. Mégis, úgy gondolom, nem lehet így tökéletes az élet. 
Legalábbis számomra nem. Boldogulok és boldog vagyok jelenleg is, de mindig bennem van, hogy milyen lenne, ha nem egyedül lennék. Jelenleg nem élek párkapcsolatban, de úgy gondolom, csak valamilyen önvédelmi reflex választ el ettől, mely eddig megfejtetlen. A döntés tudatos, de az oka közel sem. Másra irányítom a figyelmem és energiáim annak érdekében, hogy megóvjam magam valamitől, amitől félek. Így nem érzem magam fenyegetettnek, sebezhetőnek, de sajnos nem is tudom élvezni az együttlétet. Célom felfedezni magamban, hogy miben és hogyan érzem a mellettem (nem) álló nő hiányát, hogy mi hozza létre bennem az űrt, amit persze próbálok kitölteni folyamatosan, de tökéletesen sosem sikerülhet, hogy ezzel megpróbáljam feloldani a bennem lévő gátakat és félelmeket. A képek a múltból is táplálkoznak, hisz emlékeimben mindig él egy ideális nő, arc nélkül ugyan, de olyan, akinek vonásait, mozdulatait és személyiségét (de nem személyét) valamelyest meg tudom fogalmazni. Ez és a csendéletekkel megjelenített hiány sorozatom alapja. 




Vincze Attila
Confessio I.
Dokumentarizmus III., Laborgyakorlat III.
2014-2015 I. félév
konzulens: Barta Edit, Károly Sándor Áron


Életünk során mindannyian követünk el bűnöket – kisebbeket, nagyobbakat, ki többet, ki kevesebbet. Sorozatomban gyermekkorom idejébe utazom vissza; a kisgyermekkortól a serdülőkor kezdetéig. „Gyerekbűnök” – így aposztrofáljuk e több mint egy évtized elkövetett bűneit. Nekem is voltak bőven: enyhébbek, súlyosabbak, bevallottak és eltitkoltak.(Eltitkoltból több volt.) E titkok, és a titkokkal járó bűntudat végigkísérte ezt a korszakot. Mai szememmel nézve már valamivel kisebbnek tűnnek, talán némelyik meg is mosolyogtató, de akkor a számomra elképzelhető legnagyobb terhek közt volt ezek cipelése. Elalvás előtt megerősödött az ezek miatti bűntudat, sokszor még álmaimban is elő-előjöttek valamilyen
formában. A legkorábbi emlékeim között is ott vannak, de nagyr.szük már az általános iskola korszakához köthető.
Jó tanuló voltam, „példás” magatartással. Otthon természetes volt, ha kitűnő bizonyítványt hoztam haza évvégén. Így szerettek. Féltem, ha a „tökéletességre” folt kerül, már nem fognak szeretni. Éjszaka az ágyban számoltam, hogy hány intőm lett volna, ha mindent bevallok, és vállalom negatív tetteim következményeit is. De hazudtam, vagy máshogy elértem, hogy ne kapjak büntetést. Sosem vittem haza intőt. Másfél évtized elteltével képkeretek üvegei mögé zárom e tárgyakat, dolgokat, amik máig ezekre a bűnökre, a teljes életút első nagy szakaszának bűneire emlékeztetnek.






Vincze Attila
OCPD
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens: Károly Sándor Áron


Modern társadalmunkban népbetegségként élnek velünk különféle pszichológiai problémáink, mentális betegségeink. Egy részük valószínűleg már a 20. század dereka előtt létezett, más részük pedig mintegy „negatív hozadékként” kapcsolódik az elmúlt évszázadban, évtizedekben kialakult életmódunkhoz. A képek létrehozásakor saját problémáimból indultam ki; a pszichológiai betegségek adott csoportjából, a kényszerbetegségek problémaköréből. Kényszereim mögött elsősorban a rendre vágyás, a rendkeresés, a rend mint elérhetetlen idea rejlik. Soha véget nem érő rendszerezés, kipipálatlan listák, félig rendezett papírhalmok, dobozok, mappák irreális sokasága, irreálisan sok rendszerezésre fordított idővel. A kényszerbetegségnek ezt a formáját a pszichológia rögeszmés-kényszeres személyiségzavarnak definiálja (Obsessive-compulsive personality disorder). Elszenvedője tisztában van cselekedetei túlzásba vitt voltával – gyakran feleslegességével –, mégis megteszi azokat. Sorozatomban a képek segítségével vizsgálom ezeket a folyamatokat.








Götz Krisztina
Archetípusok
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens: Károly Sándor Áron

Álmaink világa két részből tevődik össze: létezik az egyéni tudatalatti, és a kollektív tudatalatti, mely örökölt mintákból táplálkozik, ez utóbbit nevezzük archetípusnak.
Sorozatomban álomszimbólumokkal foglalkozok, mellyel a fő célom az volt, hogy megfejtsem jelentésüket. Ugyan a saját álmaim részleteit mutatom meg, de valójában csak egy- egy fő képelemet ragadok ki, mellyel bárki könnyedén tud azonosulni. Úgy tekintek ezekre a motívumokra, mint versekre, melyekben a képrészletek költői kifejező eszközként vannak jelen. A fényképek elemzése tehát egyénenként változó, értelmezésük a személyes tartalom révén lehetséges.








Biró Dávid
Restricted
Dokumentarizmus III.
2014-2015 I. félév
konzulens: Barta Edit


Sorozatomban személyiségem egyik vonásával foglalkozom. Több visszajelzésből és a saját személyes tapasztalataimból kiindulva introvertált és távolságtartó személynek tartom magamat. Ezt a fajta elkülönülést és visszahúzódást fogalmazom meg a fotográfia eszközeivel.
Képeimen az elszigetelődésre kreálok különböző metaforákat. Gyakran ezek az épített menedékek továbbmutatnak a biztonsági zóna kialakításánál, időnként a saját csapdám megfogalmazásaként jelennek meg, mivel gyakran akadálynak érzem ezt a fajta önvédelmi mechanizmust. Személyes kapcsolatok kialakítását, illetve fenntartását korlátozza, amit elidegenedésként élek meg.




Biró Dávid
Indistinct
Kreatív fotótervezés I.
2014-2015 I. félév
konzulens: Károly Sándor Áron

A színek elengedhetetlenül fontosak az életünkben. Mind a természetben, mind a tárgyak tervezésekor fontos szerepet játszanak. Az ember alkotta tárgyak nagyrészében felfedezhető valamilyen színkódos megoldás, ami felhasználóbaráttá, könnyebben használhatóvá teszi az eszközöket. A jelzések, figyelmeztetések is elképzelhetetlenek ma már színek nélkül (pl. KRESZ, veszélyt jelző táblák, stb) amik feltételezhetően a természetben létrejött biológiai színkódok alapján alakultak ki. A fekete-fehér fotográfiai nyersanyagok ezeket a jelzéseket nem tudják felfogni és az emberi színvaksággal (diszkromatopszia) állítható analógiába, amikor a beteg a valóságról csak egy szürkeárnyalatos képet tud befogadni. Az egészséges színlátás esetén is egyénenként változhat a világról befogadott képünk, viszont a színtévesztés, illetve a teljes színvakság drasztikusan más valóságot mutat az adott személy számára.
Emiatt a színlátás vizsgáló tesztből kiindulva, sorozatomban olyan tárgyak bemutatásával szeretnék foglalkozni, amiknek elengedhetetlen attribútuma a szín, nélkülük részlegesen, vagy teljesen elvesztik funkciójukat. Ezeket az eszközöket lefotózva szeretném őket egy másik kontextusba helyezni, kiemelni ezeket eredeti funkciójukból és egy eltérő szemszögben megjeleníteni.






Dobokay Máté
White Cubes [Nem-helyek]
Dokumentarizmus I.
2013-2014 I. félév
konzulens: Pecsics Mária

Budapesti kiállítóterek ideiglenes funkcióvesztésével foglalkozom. Az az állapot érdekel, amikor a háttérmunka folyik, amikor még üresek a falak, csak a monokróm terek foghatóak fel. Az üresség, az átmenetiség és a kiállításokra kialakított terek saját valósága fogott meg ebben a témában. Érdekesnek tartom a kérdést, hogy vajon mennyire lehetnek egyediek azok a terek, amelyek más tárgyak bemutatására és csupán azoknak hátteréül szolgálva léteznek.
Továbbá megfogott az a gondolat, hogy megfordítva a műtárgy és a galéria viszonyát hozzak létre képeket: Azaz a fényképre kerüljenek a kiállító terek és ne azok falaira a fotók. Ezeket a tereket szeretném kiemelni abból a szürke állapotból, ami csupán a műtárgyak bemutatására szolgálóvá teszik őket.










Kokavecz Boglárka
Vulgáris
Archaikus fotó
cianotípia
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron







Neogrády-Kiss Barnabás
Vulgáris
Archaikus fotó/Experimental Photography
cianotípia/blueprint
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron








Rigaová Eszter
Vulgáris
Archaikus fotó/Experimental Photography
akrill képtransfer: papír, kerámia, textil/acrylic image transfer: paper, ceramics, fabric
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron








Spitzner Dorottya
Vulgáris
Archaikus fotó/Experimental Photography
akrill képtransfer: tükör/acrylic image transfer: mirror
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron







Czinder Fanni
Mirror echo
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron

Nyomokat hagyunk, de csak addig, amíg az fellelhető mások számára is az idő múlásával. 
Az optikai illúziót felhasználva, nyugodt, természetes közegben hagytam tükröket, amelyek olyan pontosan reflektálják a környezetüket, hogy csak beavatott szem veszi rögtön észre őket. Lényegüket a természettől kölcsönzik, emiatt a beleolvadás miatt rejtettnek tűnnek. Tükör viszhangokat hoztam létre. 
Az a folytonos kutatás és megérteni vágyás ami mindannyiunkban benne van, előhozza a titkolt reflexiókat, az otthagyott nyomaimat. Még akkor is ha a szem beavatatlan.







Regős Benedek
Simulacrum
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron

simulacrum, i, n. (simulo) 1. képmás, kép, hasonmás, szobor; transl. álomkép, holtak árnya; jellemkép; 2. vminek puszta képe, árnyéka
A Vakok Állami Intézetének különleges kiállításán ismert celebritások, politikusok és sportolók arcmásait állították ki. Itt nem vitrinek mélyére száműzött, porosodó, silány minőségű portékra kell gondolni, hanem tökéletes, bőr-szerű Oxam szilikongumival bevont igen költséges másolatokra, amelyek hosszú és komplikált mintavételezési procedúrával készültek minden egyes alanyról 30 perc mozdulatlanság árán. Itt nem elsősorban a látványon, annál inkább a tapintáson, a tapithatóságon van a hangsúly, hiszen a kiállítás látásukat vesztett vagy látássérült embereknek készült. Nehéz elképzelnünk azt az élményt, amikor a letapogatás segítségével térbeli formát, arcot kap egy addig a tévében számtalanszor csak hallott hang. A vakok által tapasztalt és elképzelt világ komplexitásáról és különbözőségéről nem fogok tudni hos•szú fejtegetésekbe bocsátkozni, hiszen evvel kapcsolatos ismereteim igen hiányosak és képzelőerőm is csak szemeim lehunyásának röpke és instant élményéből táplálkozhatna. Annyiban azonban biztos vagyok, hogy fantáziájuk, – amely ahogy elképzelem látens képekben is megnyilvánulhat, – legalább olyan gazdag, mint a miénk, akik a folyamatos vizuális érzékelés egyre fásultabb feldolgozói vagyunk. 
Azzal a gesztussal, hogy az arcmásokat a fotográfia – emberi látást imitáló – eszközével reprodukálom, a tapinthatót a fényhatások segítségével – mint egy fordítóprogram – a szem „nyelvére” fordítom, egyúttal két dimenzióba redukálom (tömörítem), ezzel egy paradox önreflexióra teszek kísérletet. Saját látásom képességét (és egyúttal a fotográfia látásmódját) értékelem át, hangsúlyozom ki, de meg is kérdőjelezem. Mennyiben mutat újat egy látás sérültnek a letapogatható másolat, mint nekem az illetőről készült fénykép? Melyikről ismerem fel, melyik jellemzi jobban az eredeti személyt? Milyen párhuzam fedezhető fel a kimerevített fotóportré, és a szintén kimerevített arclenyomat között? 
Számtalan kérdéskörrel és asszociációval bírnak ezek a lehúnyt szemű, békés „celebritások”, akik eredetijükkel ellentétben háborítatlanul, de nem érintetlenül alusszák Csipkerózsika-álmukat a Vakok Intézetének falain.





Szabó László András
Meta
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron

Hogyan lett „ellenség” a metakommunikáció?
Úgy hiszem az volt a hibája, hogy túl emberi, s mint ilyen, nehezen írható le matematikailag.
Alapvetően ez nem lenne probléma, viszont véleményem szerint, amint megkapták a szerveződések, szervezetek és cégek a lehetőséget, hogy a jogban mint személyek jelenjenek meg, úgy vált sok terület „ellenségessé”. Nem meglepő, hiszen ezeknek a „személyeknek” érdekeit csak úgy képviselhetjük, ha szaĀLmszerűsiĀLtjük a világot. Így lett globális cél mindent feldolgozni, számszaki adattá alakítani, majd megfelelő képletekben értelmezni. Csak így valósulhat meg ezen „személyek” érdekvédelme, ami pediglen megköveteli, hogy a leírt valóságot a profit vagy az autokrácia szemszögéből vizsgáljuk.
Információs társadalmunk lehetőségei kiterjedtek, hogy nagymértékben képes legyen mellőzni a személyes kontaktust élete során, s annak fő alkotóelemét, a metakommunikációt, részmegoldásokkal pótolja, hiszen funkcióira továbbra is szüks.ge van.
A már vázolt "Vágyakozunk. Vásárolunk. Vásottá válik." ciklus monotonság sokkalta sokkolóbb metakommunikációnk szempontjából mivel a részmegoldások képtelenek biztosítani a személyességből adódó biztonságot*6, s így a társadalom tagjai igyekeznek elkerülni ezek használatát, félve a megfoghatatlan csatornákon történő kommunikációjukból eredő biztonság hiányának számukra káros vonzataitól, veszélyeitől. Ezzel a ciklus be is zárul, s a bizalmatlanság tovább növeli a személytelen kommunikáció preferálására való hajlamot. Ha a nyelvezete még nem is, de környezetéből adódó ridegsége az ilyen párbeszédeknek kezdi elérni a jegyzőkönyvek szintjét.





Szántói Lilla
Alig múlt
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron


Az érzés már ismerős, mikor még alig szoktam meg valami létezését, máris elmúlt. Az időhöz való furcsa viszonyom megint megmutatta önmagát. Testvéremmel való egymásra találásunk a közelmúltam legmeghatározóbb élménye. Hirtelen jött az is, hogy közel kerültünk egymáshoz, és a felismerés is, hogy mekkora szerepem van nőisége kialakulásában. 
Az új kor küszöbén, az ismeretlenbe tekintés félelmetes, de izgalmakkal teli időszak. Az átmenetiség egy oda-vissza lépkedés, meghatározza még a múltba kapaszkodás, és a biztos, ismert út választása. Ha ránézek, sokszor magamat látom benne, hasonló küzdelmeket, és azok hasonló megélését. 
A jelenleg benne élő kettősség vonzott leginkább, ezért gyermekkori emlékképeimet felidézve lépkedtem vele én is ezen az átmeneti tengelyen, hogy megkeressem a gyermeki lét végét, ahol a nőiség kezdődik.








Zellei Boglárka Éva 
Légtér
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron


„… a háború rendellenesség, még ha kivédhetetlen is. (…) a béke normális, még ha elérhetetlen is.” (Susan Sontag)
A modern ember gondolkodásában ez a vélekedés alapigazságként van jelen, ám az ehhez hasonló rendellenességeket már gyakran nem tudjuk megérteni, feldolgozni. Számomra a békességre való törekvés mindig is természetes és követendő dolog volt. A viszonylagosan kényelmes, biztonságos élet pedig sokáig adottnak tűnt. Mit mondhatnék hát a háborúról? Olyan téma ez, amely már kiskorom óra foglalkoztatott, amióta csak döbbenettel, némi izgalommal, de főleg a teljes tehetetlenség érzésével töltöttek el a róla készült fotográfiák. Ezek teljesen elütöttek az általam addig ismert világgal, és méltán befolyásolják is az arról kialakuló képet.

Ezért fordultam munkámban ezekhez a fotókhoz, mivel főleg napjaink elképzelhetetlenül gyors információ-áramlásában is rengeteg nem csak társadalmi, de egyéni szintű kérdést vetnek fel. Ösztönösen életem azon korszakával kerestem érintkezési pontokat, amelyben a legjobban távol állt tőlem az eféle tapasztalat, és amelyben épp a legsérülékenyebb minden ember. Gyermekkoromban készült családi képek segítségével igyekeztem tehát párhuzamokat, ellentéteket vonni azokkal a számomra teljességgel felfoghatatlan életkörülményekkel. Találkozóhelyül egy üres teret választottam, mely alkalmad adhat köztünk a kommunikációra. Az egy képtérbe került alakok párbeszédében körvonalazódni látszik, mit is jelentenek számomra azok a kiváltságok, melyek a riportfotók szereplőivel szemben nekem megadatnak. Talán segítséget nyújthatnak abban a kérdésben, mit érdemes ezekből a kiváltságokból jobban értékelnünk, és mit kellene elengednünk.









Schumann Bianka
Nem én kiáltok
Kreatív fotótervezés II.
2012-2013 II. félév
konzulens: Károly Sándor Áron


Sorozatomban az elfojtott érzelmekkel foglalkozom, a természet és az ember viszonyán keresztül. Sokak számára, és számomra is a természet az egyetlen közeg, amely zavartalan és végtelenül megnyugtató. Egyes érzelmeink túlontúl ijesztőek és nehezek; egyszerűbbnek véljük elfojtani őket. Képtelenek vagyunk beszélni róluk, ezáltal feldolgozni sem tudjuk. Egyedüli, örök hely és menekülési pont lehet, a tiszta természet. Nem véletlenül társítják hozzá a harmónia szót. A természetnek van egy úgy nevezett ősritmusa, amely egy sajátos, nem emberi ritmus. Pontosan ezért az ember a természet közös egységébe igyekszik lépni. Megszünteti saját gondolatait, érzelmeit és csak a részesévé akar válni. Ilyenkor a világ és a valóság elhalványul; távolinak látszik. Ha tehetnénk sosem vetnénk véget e kellemes érzetnek, ezért néha túlságosan görcsösen kapaszkodunk belé. Minden amire vágyunk megtörténik és ahol minden megtörténik ott nincsen szükség kimerítő beszédre.