Diploma 2016
védés: 2016. június 17.
http://diploma2016.kefotografia.hu/

Belicza László Gábor
Egész 
Konzulens: Baki Péter PhD

Az egész című sorozat egy özvegy család mindennapjait meséli a gyász hajnalától annak időtlenségéig. Sajnos gyakori mégis minden esetben egyéni élettörténetüket az érzelmi folyamatok váltakozása rajzolja körbe.

A kétoldalú támogatás hiányában, az egyik fél sérül, míg a másiknak túlsúlyos a terhe. Apakép nélkül felnőni nem csak benső problémát idéz, de konvencionális érzelmi nehezéket is fakaszt az élet bármely részletében. Nincsenek teljesen előre megírt helyzetek, alapvetően szubjektív dokumentumfotók építkeznek egymás dramaturgiájára, ugyanakkor a hétköznapi szituációk és cselekedetek hátterekké mérséklődnek az érzelmi túlélés örök hiányában. A képek összjátéka tehát az olykor halványan olykor hangsúlyosan ábrázolt gyermeki fejlődésében, és abban az ábrázolhatóságban rejtőzik, ami a gyász mindennapját és annak velejáróját örökíti meg. Mindez tájékozódási pontként szolgál a családon belüli viszonyok halvány megismerésére is, amelyek magánéletük bizalmasságát fedik fel.
Ebben a sorozatban megismerhetjük egy gyermek múltját és jelenjét ebből adódóan betekintést enged megrendítő jövőjébe is. Egy család élet terén és történetén keresztül ismerhetjük meg, milyen formában jelenhet meg a tovább haladás és az állandó búcsúzás együttléte az emberi létben.

















Biró Dávid
Perplex
Konzulens: Baki Péter PhD

Az emberi korlátolt létezés számára a világ nem közvetlenül hozzáférhető, megismerésének egyik fő forrása a fénykép, annak könnyű terjeszthetősége, dokumentum értéke és látáshoz hasonló leképezése miatt.De mindez elég e ahhoz, hogy biztonsággal tekintsünk a fényképezőgépre, illetve az általa készült képekre, mint a látásunk kiterjesztésére, avagy protézisére? Vajon megismerhető e a világ csupán képek segítségével?
A minket körülvevő fizikai valóság vizuális megismerésének eredménye a térlátás képessége. A tárgyak körbejárása és annak lehetséges vetületének megismerése segít abban, hogy a teret egy sík felületen tudjuk ábrázolni, illetve értelmezni. A fényképet, mint a valóság észlelésének tárgyaként használom, a leképzett térgeometriai kompozíciók, annak modellezéseként működnek. A képek előhívják a néző tapasztalatait, így a térlátás képességével, képzeletbeli körbejárással, az optikai leképezésből megmaradt támpontokat felhasználva megfejthetővé válnak térbeli rendeződésük.

















Dobokay Máté
Gray
Konzulens: Baki Péter PhD

Diplomamunkámban a radikális festészeti hozzáállás alkalmazásának lehetőségével és a megismételhetőséggel foglalkozom a konkrét fotográfia területén.

A konkrét fotográfia nem reprodukálja a látványt, de még csak nem is kötődik a megfogható valósághoz. Kizárólag önmagát reprezentálja, ahogy a legtöbb esetben a monokróm festészet is csak a médiumra önmagára kérdez rá. Itt kapcsolódnak össze a két művészeti ág tárgyalt irányai.
Három különböző technikával járom körül, hogy miként illeszthető be a festészeti monokróm az általam használt médium kereteibe és mutatok rá, hogy a fotográfia sem teljes mértékben reprodukálható.
Médiaelméleti felvetésként is kezelem ezt a munkát. Hol tart ma a fotográfia és a festészet kapcsolata? Tekinthető-e még ma is a képzőművészetek origójának a festészet? A konkrét fotográfia értelmezhető-e festészeti háttér nélkül? A konkrét fotográfia tekinthető-e fotográfiának?














Fábián Nóra
Szféra
Konzulens: Vékony Dorottya

Szeretnénk minél inkább belakni világunkat és ennek legfőbb forrása sokkal inkább kapcsolható érzésekhez, mint rögzített, megváltoztathatatlan pontokhoz. A „lakni vágyás”, az otthonkeresés akkor került a figyelmem középpontjába, amikor a nagy, egyetlen otthon fogalmam kisebb otthonokra szakadt szét körülöttem, különbözően mért távolságokkal: család-otthon, barát-otthon, iskola-otthon. Sokáig, amikor az otthonomra gondoltam, egyetlen egy helyet képzeltem el, ami megismételhetetlen és kerek. Ez a képzet idővel feloszlott és a keresés által az otthon fogalma más megvilágításba került: egy olyan szerteágazó elképzelésként kezdtem el vizsgálni, amely konkrét, egyedüli helyhez nem köthető. Egy felfedezésekkel egybekötött megfigyelés során az otthon fogalma kiterjedt és olyan területeket foglalt el, ott mutatta meg magát, amelyre kezdetben nem gondoltam.










Götz Krisztina
Képlékeny valóság
Konzulens: Pecsics Mária DLA

Diplomamunkámban a valóság leképezésével és az emberi érzékelés bizonytalanságával foglalkozom. A valóság értelmezése az emberi érzékszervek által lehetséges, viszont látni, szagolni, érinteni mindenkinek más és más élményt nyújthat. Így tehát az összes percepció egyéni és abban a tekintetben valós. Következésképpen nem adhatjuk meg a határvonalait a realitásunknak, hiszen csakis szubjektív valóság létezik. Az egyén szerepe jelentős a percepció folyamatában, amint megéljük a jelent, megfigyelünk valamit, rögtön kivetítjük a saját énünket, képzeletünket a valóságra. A körülöttünk lévő óriási tér igazából elérhetetlen számunkra a maga teljességében, a képzeltünk segítségével viszont minden leképezhetővé válik. Sorozatomban az önálló szubjektív valóságom leképezését kísérlem meg. Érzelmeimet, képzeteimet, belső képeimet vetítem ki a körülöttem lévő határtalan világra. A fotográfia eszközeinek segítségével tehát a képzeletet próbálom láthatóvá tenni, a megfoghatatlan vágyakat és érzéseket megtestesíteni.















Ligetvári Csenge
Otthon
Konzulens: Pecsics Mária DLA

Diplomamunkám az otthon és a család egységének témakörét járja körül, mindezt a szüleim válását követő aspektusból. Munkám a múlt és jelen két részére bontható. Témám egyik komponense a múlt közelengedésére, másik pedig jelenem megfigyelésére fókuszál. A múlt képei gyermekkori otthonomban készültek, azon a helyszínen, melyen a család utoljára teljes volt. A ház – melyben azóta egy másik család él – gyermekkorom és személyiségem kialakulásának meghatározó színtere volt. A múlt körbejárásával célom, egyféle testamentum állítás az ott eltöltött időnek.
Munkám másik része azonban a jelenemre, – az otthonra, és a válás utáni családképre – összpontosul. Arra, miként alakul át egy válás után a család szerkezete, viszonyrendszere és a mindennapok? Hogyan éljük meg, hogy egyszerre két helyen vagyunk otthon, ugyanakkor valahol mindig csak átmenetivé válik az otthonlét érzése?




















Nagy Blanka
Megismerés
Konzulens: Dr. Albertini Béla, Gyenis Tibor

Diplomamunkámban egy személyes kapcsolatot dolgozok fel, mely a modellem és köztem alakult ki a sorozat épülése során. A képeken két ember egymáshoz való viszonyán kívül jelen van a saját önismeretem felfedezése is.
Modellem, Engi László 57 évvel idősebb nálam, mégis olyan vitalitással, életörömmel és gondolatisággal tekint a világra, amelyet ezelőtt nem tapasztaltam ilyen korú embertől. Ez a hozzáállás és karakán, tettre kész jellem megmagyarázhatatlanul vonz. Továbbá mindig is jobban szót értettem a nálam idősebbekkel, és mohón szívtam magamba az elbeszéléseikből leszűrhető tapasztalatokat, hogy általuk több lehessek. Így a találkozásunk sem véletlen. Kapcsolatunkban érdekes módon kezdettől fogva úgy alakultak az erőviszonyok, mint egy tanító és tanítványa között. Egyenrangú félként, mégis alárendelve, tisztelettel és őszinte kíváncsisággal figyelek rá és közben egyre több mindent értek meg saját magammal kapcsolatban.










Pomsár Miklós
Mozgás-emlékművek
Konzulens: Vékony Dorottya

Diplomamunkám a fotográfia dokumentációs és reprezentációs képességeinek vizsgálatán keresztül mutatja be az önreprezentáció és az automatizált megfigyelés és rögzítés viszonyát. A motion capture technika segítségével létrehozott mozgáslenyomatok szoborként képeződnek le a térben. Ezek egyfajta nyomként az önreprezentáció alapelemeit hordozzák magukban: „itt jártam”, „ezt csináltam”. A mozgásinformáció azonban egzakt módon jelenik meg, rávilágítva a használt médiumok közötti hasonlóságokra. Amikor a valóság egy szeletét a fotográfia segítségével rögzítjük, történik egy halmazállapot változás: a valóság egy teljesen más, merőben redukált és minőségében megváltozott lenyomata jön létre. A mozgás-emlékművek a mozdulat halmazállapot változásaként testet öltenek és egyfajta grafikonként rögzülnek. A megszilárdult jelenet a képbe vésődve hagy nyomot a térben.












Puszt Zsófia
„Bajuszos angyalokkal”
Konzulens: Pecsics Mária DLA

Sorozatom kiinduló pontja három általam felvetett kérdés volt, ezekre keresem a választ fotóimon keresztül. Vajon emlékezhetünk-e valakire, akit nem ismertünk? Én magam emlékezhetek-e a Nagyapámra, akivel sosem találkoztam? Rekonstruálhatjuk-e emlékképeket nagyszüleinkről, dédszüleinkről, szüleinkről elmesélt történeteken, és ránk hagyott tárgyaikon keresztül?
A legősibb emlékezési gesztus a halottakra való emlékezés, amit a hozzájuk fűződő érzelmi kötődés táplál.
A fotográfia a legerőteljesebb emlékőrző médium. Emlékeztet az elhunytakra és a képeken keresztül tarthatjuk a múltat a jelenben. Emlékeink megőrzése a családunkban kezdődik, és a rokonainkon keresztül lelhetjük meg a rég elvesztett személyeket. Képeimen dokumentálom az emlékezés kultúráját saját családomban. Személyes élményeim alapján készítem a képeimet, amiket szimbolikus csendéletek fognak közre.
A szüleink, a nagyszüleink megismerésén keresztül ismerhetjük meg saját személyiségünket és rajtuk keresztül definiálhatjuk magunkat a világban. Munkám címét nagyapám egyik mondata inspirálta, amit lányainak mondott lefekvés előtt. „Álmodj szépeket bajuszos angyalokkal.” A bajuszos angyalok, akik elkísérnek egy életen át, és akikké mi is válunk életünk végén.













Sztrehalet Oxána
Effectum
Konzulens: Károly Sándor Áron DLA

Hibáink és kudarcaink megértéséhez azok gyökereit kell megtalálnunk. Ezzel a céllal kezdtem vizsgálni saját rossz tulajdonságaim és ismétlődő negatív tapasztalataim eredetét. Hamar megértettem, hogy ezek a kudarcok szüleim kudarcai. Ezek azok a rossz tapasztalatok, beidegződések, amelyeket ők is gyermekkorukban kaptak és így adtak tovább nekem.
Sorozatom elkészítéséhez gyermekkorom hatását vizsgáltam felnőttkori személyiségemre. Sorozatom elkészítése során újra átéltem az emlékeket, azok minden fájdalmával együtt, hogy így egészséges, teljes emberként léphessek a felnőtt korba. Így próbáltam letenni ezt a csomagot, hogy azt már nem kelljen nekem tovább adnom.
Bár sorozatom személyes indíttatású az érzetek, amelyeket a képekben megfogalmazok, minden gyermekként bántalmazott felnőttre jellemzőek. Jellemző a távolságtartás, a depresszió, a függőségek, bizonytalanság és a teher cipelése, melyet sok ember észre sem vesz a hátán. Gyermekkorunk határozza meg milyen felnőttek leszünk, így minden szülő felelős gyermeke fizikai jólétén felül, annak lelki egészségéért is. Ezt figyelmen kívül hagyva generációról generációra öröklődnek rossz házasságok, függőségek, félelmek és agresszió, amíg valaki meg nem állítja ezek tovább adását tudatosan.










Vincze Attila
Mégis más
Konzulens: Károly Sándor Áron DLA

Diplomamunkámban a melegséggel mint megélt identitással foglalkozom. Képeimen keresztül a külvilág számára szeretném megmutatni egy belső, személyes aspektusból azt az utat, amin emiatt keresztülmentem, illetve azt is, ami ezután következett. Ez az „első sejtésektől” kezdve a teljes önelfogadásig és önvállalásig tartó utat jelenti, ami – tágabban véve – esetemben 15-20 évet is felölel.
A képek ennek az útnak egy-egy fontos állomását jelenítik meg, mely állomások egymásutánjából egy lelki átalakulási folyamat rajzolódik ki: az elfojtásokon, az önmegtagadáson, az öngyűlöleten át az önmagamnak történő felismerésig. Illetve saját magam elfogadásán túl, a homoszexualitásom részleges, majd teljes felvállalásig.
Ahhoz, hogy ezzel, ezt elfogadva együtt tudjak élni, túl kellett lennem ezen a belső átalakulási folyamaton, melyet sorozatomban csendéletek formájában fogalmazok meg. Egyesek szerint „másság”, mások szerint nem más, számomra, az átélt élethelyzeteket tekintve – sajnos – mégis más.